Kétütemű cséplőgéppel Balassagyarmaton

Belülről minden más, nézzük csak a fekete macska esetét, amikor az úton kivasalva fekszik. Na ugye igazam van? A technikai sportokat akkor lehet igazán megérteni, ha csinálja is az ember.

A motorozás fejben dől el, már a szabadedzésen is olyan adrenalin jár át, amitől a világ beszűkül és nem is látod mi történik, csak a kanyarokra figyelsz. A füledbe a kétütemű üveghangja csilingel, a kormány annyira ráz, hogy a kezed lecsúszik a róla egy - ugratónak is beillő - útjavításon, miközben a fékkarhoz nyúlsz. Az út minősége egy krosszpályákhoz hasonlít, a kettes kanyarban a fekvőrendőrön kell gyorsítanod, a hármasban pedig bárhogy próbálod, a három csatornafedélből egy mindig az utadban lesz. A Városháza előtti lassítónál pont a féktávon kezd lejteni az út, ahol szinte kiesik alólad a motor. A hármas kanyarban sem jobb a helyzet, bárhol fordulsz, mindenhol rissz-rossz az út. A harmadik megcsúszás után meg is szokod, nem rosszabb mint egy műbika.A pálya elég gyors, egyenesekben ötösben veretsz, izzasztó féktávok a lassítók előtt, majd a kanyar előtt már lecsutkázod, dob egyet rajtad, de a gázt nem zárod el, itt nem.

A depóban mindenkinek van egy jó tanácsa számodra „a sikánokat 4-esbe” vagy „a 3-as kanyart, a csatornát kívülről kezdd”. Ebből is látszik milyen társaságba keveredtél, az MZ-klub ennyire összetartó. Elég csak szétnézni, láthatod, amint többen szerelnek egyetlen megszorult blokkot, vagy kicsit odébb egy másiknak - anyag nem vész el, csak átalakul elvén - dugókulcsból flex-szel csinálnak alátétet... Van, aki pumpával rohangál és van, aki már az ötödik motoron állít gyújtást.

A verseny egészen más, 23 MZ-s srác vesz körül, amikor a lámpák elalszanak, na az az igazi villanyoltás. Átrobogsz a kék felhőn, a saját motorod hangját szinte nem is hallod, a rutin simán mozgatja a kezeidet és csak az első kanyar féktávjára figyelsz. Mindenki hatalmasat fékez, helyezkedik, de a mezőny hibátlanul beesik a lassítóba. Pár kör után piros zászlóval intik le a versenyt, reménykedsz, hogy nem sérült meg senki nagyon. Látszólag nincs nagy gond, a szervezők gyorsan visszaállítják a szétrombolt lassítót. Az új rajtnál nem ilyen fegyelmezett a társaság - vagy csak elhűltek a fékek. Szóval nagy perec jön, a jelei jól láthatók, szétszóródott szalma mindenütt, kikerülöd és téped tovább a gázt. Az előtted lévő szélárnyékát használva mögötte maradsz, de tudod, ha ő korán fékez, a mögötted lévő hátulról jön, mint a fodrász. Kábszer ez a javából, és még csak nem is tiltott, a körök lassan elfogynak és a kockás zászló lengetését látva örülsz, hogy sikerült végigmenned.

Otthon hazaérve még mindig a hatása alatt vagy, az összes videót megnézed amit feltöltöttek a fájlmegosztó oldalakra. És akkor jössz rá: Atyaisten, elöl mit műveltek a nagyok... Van még mit fejlődni. Megvakarod a fejed és eldöntöd, jövőre többet gyakorlok és jobban rákészülök, majd meglátjátok.

Nézzünk meg én hogyan láttam

Az én hétvégém nem sikerült túl jól. A szombati első edzésen magamat kerestem, az időmérőn a pályát tanulgattam. A versenyen a 8. helyről rajtolva még előznöm is sikerült, de beragadtam egy másik MZ-s mögé, aki pont annyival volt lassabb, hogy nem bírtam kikerülni. Kockáztatni nem akartam, vasárnapra gyúrok úgyis. Az egyik lekörözésnél úgy ment be a sikánba a lassabb mellé, hogy az nem vehette észre, és mivel ketten nem fértek el, nagyot fékezett, megcsúszott, elesett és a bálát pont elém lökte - ha ez még nem lenne elég, ő pont elém gurult. Mivel nem vérre ment, majdnem állóra fékeztem a gépet és kb. egy méterre a feje előtt álltam meg, nagy ívben kikerültem, de közben ketten is kiegyenesítették a lassítót, megelőztek. A kockás zászlót a 9. pozícióban láttam meg, mindegy, gyakorlásnak jó volt. Vasárnap reggel korán keltem, a sátorban már hűvös van ilyenkor. Gépátvétel, szabadedzés - na itt már nem muzsikált valami jól a moci. Hiába a gyújtásbeállítás, valami nem volt jó, durrog. Szétszedtem, cseréltem kondit, trafót, gyertyát, súbertűt, ellenőriztem úszószintet, főfúvókát, multiméterrel akksiállapotot és még egy csomó mindent. Tesztelgettem a közeli utcában, de a vége az lett, hogy többször visszatoltam. Az időmérőre tudtam menni pár kört, de akkor is produkálta a gyújtás kihagyást, durrogott és rángatott. Azért a verseny előtt egy rövid időre rácuppantottam az akksit a töltőre. Eljött az idő, beöltözve a boxutca kijáratánál csatlakozok a többiekhez, egy melegítőkört megtéve felálltunk a rajtrácsra: az utolsó, 24-es kockát foglalhatom csak el, mert az időmérőkön betegeskedő motorból csak árnyéka volt a tegnapi időkhöz képest.

A lámpa vörösen izzik - akárcsak a levegő - és amikor elalszik, mint mindenki, én is a tankra feszülök: meglódul az MZ-sereg.  Jól rajtolok, többeket is magam mögé szorítok, fogalmam sincs mit csinálhatnak, én csak előre nézek. A harmadik körben Sanyi beszúr nekem a fekvőrendőrnél, de későn fékez és kisodródik, hamarabb kezdek gyorsítani és belülről elmegyek mellette - sőt, annyira jól sikerül, hogy Gábort is megelőzöm az egyenesben felfelé. A hármasban későn fékezek, nehogy próbálkozzanak valamivel. Elrontom a féktávot belassulok - érzem itt vannak mellettem. Tépem a gázt, még mellé is váltok, te jó ég: elmennek mellettem, ezt nem hagyhatom. A lehető legkisebb féktávon akarok megállni, az eleje majdnem koppan a hátulja elkönnyül és a motor keresztbe csúszik: ezt már egy supermotóval se lehet rendbe hozni. Szemem már keresi a szalmabálát, jól el fogom csépelni az biztos, csak a motor ne essen rám, mint a múltkor... Aztán csak ledobott, sosem akartam távolugró lenni, de most biztos egyéni csúcsot döntenék. Hatalmasat repülök, visszafutok a motorhoz, semmit nem hallok, átmegyek a motor bal oldalára, váltó megvan, berúgó is, oké. Csak a kormány van elhajolva a jobb oldalon - rúgom, nem indul.

Elmennek páran, eszembe jut, hogy be kéne tolni, szaladok, felpattanok, beröccen, és már húzom is, húzom keményen lefelé a lejtőn, nem sajnálom neki. Jön az első féktáv, ekkor ér az igazi meglepetés: hol az első fékkar?! Keresem, sehol, persze az útról nem veszem le a szemem, nyúlok lejjebb, itt sincs, még lejjebb, fék sehol...Pánikszerűen visszarakok kettőt, hátha egy kis motorfék lassít, de már azt nézem, merre fogok földet érni. Közben csak meglesz az a nyomorult fék, beveszem a kanyart is és az egyenesben visszahajlítom a kart, nem is tört el, csak teljesen lefordult. Majdnem két kört megyek, amikor pirosoznak: Laci és Tigris összeakadt ugyanott, leintették a versenyt.

A boxbejáratnál kell várakoznunk, egy néző veszi észre, hogy Gábornak eldurrant a telószimmeringje, vastag ragasztószalagot tesznek rá. Amikor a depóba fordultam, éreztem, hogy alig bírok kanyarodni: izomgörcs, vagy csak a stressz? Nem baj, a bőrruha úgyis összetart. Kb. 10 perc pihenő után felsorakozunk az új rajthoz. Az új rajtnál Tigris áll előttem pár méterre, elindulunk, elszúrja a rajtot, balról majdnem megelőzöm, de nagyon kihúzódik, passzíroz neki a járdának, el kell vennem. Három kört tudok megtenni Gábor előtt, amikor elkezd durrogni a motor. Már csak 5 kör van hátra, akkor is végigmegyek, még ha tolnom is kell. A következő körben hoz rajtam rendesen, de már az 5-öst nem tudom használni nem pörög ki 4-ben... A következőben annyira kihagy a gyújtás, hogy inkább integetek neki, hogy menjen el még mielőtt pont akkor akadna meg a motor, amikor a seggemben van és összeakadunk. Már csak 2 kör van hátra, nagyon nem megy már a motor, hármasba annyira durrog, hogy nem tudok felváltani. Inkább kiállok, már lefelé a 100-as tempó helyett jó ha csak 50-60-nal tudok poroszkálni, így nincs értelme, ez már nem verseny, csak döcögés. Döntésem egyértelmű, nincs mit mérlegelni, el kell hagynom a pályát, már csak akadályozok mindenkit. Amint lefordulok a boxba, a motor azonnal leáll, itt a vége a versenyemnek, visszatolom a kocsihoz - érzem, nagyon nehéz tolni, biztos kivette az erőmet a verseny. Órákkal később, amikor feltoltam a futóra a „dögöt” már tudom, az első fék befog mint állat, de ezt észre se vettem a versenyen...

Bátran elmondhatom, hogy ez volt eddigi legizgalmasabb versenyem és köszönöm mindenkinek az egész évet és azt hogy veletek versenyezhettem.

Jövőre itt leszek :)

Végszóként megemlítem, amit Balassagyarmaton megtanultam:

1.    Kálmán idén sokkal ügyesebben motorozik egyenesben
2.    Zöld kukacot enni verseny előtt nem szerencsés
3.    A menyasszonyi fátylol mindenkivel utazott
4.    A szalma az „állatoknak” való azaz nekünk :)

Ez a cikk megkelent a tesztmotor.hu oldalán is.
http://www.tesztmotor.hu/olvasoi/mese/ketutemu-cseplogeppel-balassagyarmaton.html