Úgy kezdődött, hogy Zsoké barátom a szezonnyitó maxirobogós talit a kakucsringre szervezte. Fogtam szeretett bálnámat (amitől 5 év használat után sajnos meg kellett válnom) és kilátogattam vele, hogy márkatársakkal találkozhassak. Kevéske összegért fel lehetett menni a pályára oszt nekem se kellett több. Pár kör után azt éreztem mennyire lomhán mozog a 40 lóerő a kanyarokban a lábtartó műanyagot karcoltam. Próbálgattam nagyobb kanyarsebességet elérni a kiüléses módszerrel jól is ment éreztem hogy mindig is erre az adrenalinra vártam.
Első pályázásom
Telt az idő, és rá egy évre a szokásos bikemaraton 24 órás tájékozódási versenyen összeismerkedtem két MzKupás sráccal. Hát ez egy külön történet. Fogalmam se volt, hogy ilyen létezik. Mz-vel versenyezni na ne vicceljetek, felrémlett fiatalkori motorozásaim emlékképe amint kivétel nélkül minden csoffadt japán vagy olasz géppel úgy otthagytak mint a sz..rt. Már akkor is azt gondoltam erről a kétüteműről hogy nem nekem való a szerelgetés a gányolás ráadásul akkor ha ennyire nem is korszerű és még mindenki le is nézni.
Ki lehet az a őrült aki ilyen gépekkel bajnokságot szervez, Kérdem én? Hát ezt meg kellett nézzem, Kakucson lévő versenyre ki is látogattam és nem hittem a szememnek. Pont a verseny előtti pillanatokba értem ki, épp felállt a rajtrácsra vagy 20-25 elvakult. Lámpa elalszik, elindulnak a srácok éktelen nagy füstfelhő közepette. Az első kanyarba úgy esnek be kis fékkel mint a profik a mezőny besűrűsödik hárman négyen fordulnak egymás mellett pont a tribün sarkánál ahol ülök. A kanyarokba visítanak a gumik egyenesbe üvöltenek a hengerek ezek ÁLLATOK nem vitás, hát ezt ki kell próbálnom nekem is.
Pár héttel később kiugrottam a bálnával Kakucsra amikor az Mz-s haverom a barátaival edzeni készült. Mentem a bálnával 1.01 időt ami nem is olyan rossz tekintve hogy a sportmotorosok mennek pár másodperccel jobb időket saccra olyan 55 körülieket. De amikor az Mz-k utolértek úgy elmentek hogy csak néztem. Meg is kérdeztem amikor pihentek hogy milyen időket mennek a válasz olyan 48-50s között attól függ mennyit kell kerülgetni. Biztattak próbáljam ki nyugodtan ott a köridőmérő majd megmondja a frankót. Jó pár éve nem ültem váltós motoron, tuti az égés – biztos le is fulladok-, meg – jól kiröhögnek – járt az agyamban. De simán kigurultam a boxból ruházatom túrabakancs, farmer protektoros térdvédő kombóval, textil kesztyű és protektoros cordura kabát amiben a textil „gerincvédőt” protektorosra cseréltem. Nem voltam túlöltözve, az első pár kör a motor megszokásával telt. A harmadik körben 57 körülit futottam a hetedikben meg 55-öt kis kiüléssel. De amikor lejöttem már tudtam versenyezni fogok.
A 2010-es év utolsó versenye a balassagyarmati bátrak versenye volt. Márkatársakkal (Mzet és Mosquito) megnéztük a versenyt. Ekkor még nem tudtak a terveimről, nem szóltam hogy elkerüljem a szurkálódást. Hosszú tél következett, mindent megragadtam, hogy tudást merítsek és a szükséges felszerelést beszerezzem. De nagyon gyorsan eljött az első verseny napja, szerencsére előtte lévő nap lejutottunk Lacival (367) a helyszínre pályát bejárni. Remegett kezem lábam először volt rajtam a bőrruha először ültem a racing célra átalakított széria Mz-re és még a pályát sem ismerem. Valahogy végiggurulgattam a napot összesen 7x voltam fenn és éreztem hogy egyre jobban megy. Rátaláltam az ívekre néha még a térdkoptató is leért. Utolsó felmenetelnél szűken vettem egy balos visszafordítót és belül rámentem a rázóra elvettem a gázt és felállítottam a motort mert elkerülhetetlen volt a pálya elhagyása. Már szürkült este 7 felé járt és a fű már nyirkosodott amint a gumi a fűre ért a motor ki is csúszott alólam. Csak a kormány ferdült el amit még az este kicseréltünk. A másnapi verseny jó kis lecke volt számomra rájöttem milyen egy verseny belülről az izgalom és a nem tudom mi van mögöttem érzés még ma is furcsa de már megtanultam az előttem lévőt kell figyelni és utolérni, remélem ez idén jobban sikerül. A tavalyi év a tanulás éve volt idén már tapasztaltabban vágok neki a versenyzésnek.
Nemhiába mondják az idő mindent megszépít a brummogó büdös kis gép újra a kedvencemmé vált hiába fejlődik a technika a motorozás akkor élvezhető ha az ember tényleg azt érzi hogy a neki kell uralnia a gépet. Futóművét fogalmam sincs milyen körülményekhez tervezték az NDK mérnökei, de versenypályára biztosan nem. Nyeklik –nyaklik az első felfüggesztés, hiába a villamerevítő az első futómű a legjobb beállításokkal, olajjal is simán elpattog a kanyarban. Motorja fénykorában főtengelyen mért 21 lóerejével sem volt egy erőgép keréken jó ha 18 marad a ménesből. Miközben a váz becsavarodik a kanyarba a levágott lábtartó a földet karistolja na akkor érti meg az ember igazán mi is a motorozás. Az agyon elektronikázott gépeken a kormányt fogva is szinte utasnak érezhetjük magunkat. Hol marad a géppel való küzdés ami megadja az MZ-zés sava-borsát.
