HTML

MzRacing

Friss topikok

Címkék

2011.07.30. Kakucs versenybeszámoló

2012.11.06. 16:25 todaytom

Lassan felkerülnek a beszámolók kezdem a 2011-es évvel itt van mindjárt a kakucsi verseny július 30-án.

 

Kakucs versenybeszámoló

Régóta várok erre a napra, mondanám, hogy „végre eljött a NAP” de hajnali 5-kor kinézve az ablakon inkább szutykos szivacsos időt jósolnék, mint napsütést. Bár még hideg a hajnal, a pálya környékén az idő a napsütés jeleit mutatja, és a szél tépázza az éjjeli eső áztatta sátrakat. Sietni kell a gép átvételnél mert a pest közeli helyszín sok versenyzőt ígér. Közben elkezdődnek az edzések a pályára pillantok, látom néhol még vizes az aszfalt. Gyors motor ellenőrzés, a pumpa és a kerék nyomásmérő kézről kézre forog és már szaladunk is a szabadedzésre. A pályára „lépve” még érezhetően hideg az aszfalt, nézegetem is az íveket mert ebben az irányban nem mentem csak egyszer de az is tavaly volt. A bemelegítő körön a szemem keresi az esős foltokat van is belőle bőven a rázóköveknél. A hátsó egyenes után az első balosban egy váltókart kerülök ki majd a következő balosban egy csiga szabálytalanul keresztben halad a pályán. Pár kör után sárga zászlóznak is, Frici le is „futott” a pályáról, motorja közben egy átlagos szaltót mutat be, sajnos ezért nem jár pont de kétség kívül látványos. Pár kör el is telik mire elhagyja a veszélyes zónát. Nincs nagy baj csak a kormányt kell cserélni, de megy ez gyorsan, fogyóeszköz. Érzem szörnyen lassú vagyok a 16-os lánckerékkel és a szünetben beteszem az egyel nagyobbat. Biztos nem csak én vagyok így de ha elkezdek szerelni a nap is erőre kap és hirtelen melegem lesz, nem is baj süssön csak és száradjon a pálya. BaziJoe a boxban ragadt mert megállt a motor, mint később kiderül dugulása volt a tankban. Szerelésben rutinos, kipucolja a tankot és a karbit és az időmérőre meg is javítja.

1.jpg

Az első időmérő viszonylag eseménytelen, Bazijoe mögé szorulnak be többen. Szújó próbálja átvergődni magát rajta de nem megy neki próbálja kívülről-belülről szinte az összes kanyarban de nem megy. Látom ahogy a rutinosabbak beérnek, néha négyen öten fordulnak egyszerre. A többség könnyen elmegy mellette, nekem nem megy, túl gyors az egyenesekben a kanyarokban meg nem vagyok annyival gyorsabb. Le is maradok kicsit legyen egy tiszta köröm, de hamar beérem. Közben megint zászlóznak, Otto csúszott le az ívről ugyanott, de valahogy megfoghatta hiába a rutin sokat számít. A változatosság kedvéért a másik játszó társam Bendinek áll meg a gépe a pályán, durrogott kettőt és megállt, ó az a fránya akkusaru csúszott le. Nem volt jó ötlet a 17-es lánckerék, pedig többen is mondták, hogy nem jól adja ki, de mivel úgysem vagyok túl gyors még beválhat. Az összes kanyarban üvölt nem lehet kigyorsítani és az egyenesben ha felváltok nincs erő, ezt azonnal cserélnem kell, szenvedek is, hamar le is jövök. 

2.jpg

Tanácstalanul kérdezgetem a rutinosabb pilótákat mit is tegyek most be 16-os vagy 18-as legyen. Az időm majdnem két másodperccel jobb lett de ebből nem lehet többet kimotorozni az én szintemen. Többen a 18-ra szavaznak, hiszek is nekik és ahelyett, hogy mások versenyét nézzem nekiállok ismét szerelni a szünetben.  
 
A második időmérő 10 perces csúszással kezdődik, takarítanak a pályán, lehet valaki kicsúszott. Érdemes volt szerelni az egyre javuló időben, végre süt a nap és így jobban is kijönnek a váltások és ha a célegyenes ráfordítót nem rontanám el még sokat hozhatnék a köridőmön. Még fél másodpercet javítok ami nagyon nem sok de érzésre sokkal jobban kezelhető a gép. Bendi egy másodpercet ver rám, igaz ő tegnap gyakorolt a jó időben. A szünetben további tanácsokat kapok Stavkotól és Pilhál Lacitól is. Főleg kívülről Laci látja hibáimat próbálom is megfogadni a versenyre. Befutnak rég nem látott barátaim is pestről jól esik a közös ebéd és ki is kapcsol.

3.jpg

A rajtrácsról Varga Tomit és Tápay Sanyit hiányolom a „B” ligából, de a versenyre Tomi párjával megérkezik a nézőként. Felsorakozunk a rajtrácsra, a bíró nincs a helyzet magaslatán nehezen találja meg mindenki helyét, de ismerjük már szegényke miatt ment plusz egy kört a mezőny Kalocsán, még jó, hogy akkor ott álltam mellette és szóltam neki mikor integessen mert ki tudja még talán most is ott köröznénk. Beállok a 19-es számú számozott kockába és amikor elengedik a mezőnyt mint szinte mindenki egy versenyrajtot próbálok. Mindenki melegítgeti a gumikat és a motort a teljesen száraz pályán. Beállunk a helyünkre nekem kb. 20 centivel kell hátrébb mennem, hogy a lámpát lássam. Amint a fények fel gyulladnak valaki előttem bemozdul, még jó hogy így is látom a lámpát. Amint elalszik elindul a mezőny a pálya bal oldaláról rajtolva a belső íven Szújó Laci mellé bemegyek és keményen bent tartom megfogadva korábban kapott tanácsom miszerint „rajtnál ha tudsz előzz”. Sikerült lerajtolnom Bendit is, próbálok Stravira ragadni ami egy darabig megy is. Aztán szép lassan elnyúlik a mezőny de nem lazsálhatok mert valahol itt loholhat a nyakamon Bendi.Forgatom a fejem az egyenesekben de nem látom sem őt sem Szújót aki defekt miatt valamikor feladta a küzdelmet. Érzésem szerint ismét magányos versenyt futok, de tudom, hogy itt lehet és az alkalmat lesi mikor előzhet.
Máriapócson egy történetet hallottam arról hogy sosem szabad leengedni. Nem is teszem, haladok és egyre fogynak a körök már csak 2 kör van hátra amikor a célegyenes előtti utolsó jobbosban haladok és látom kék zászlóval integetnek gondoltam majd elengedem a célegyenesben csak nem annyira sietős neki. A lelátók előtt járhatok amikor hátranézve látom az első három helyezett motorját, na de nem ám libasorban mintha csak üldöznék egymást hanem egymás mellett. Állítólag az egész nézősereg felugrott a lelátón amikor ezt meglátták. Na ebbe végkép nem kéne beleszólnom, szinte lemegyek a pályáról teljesen a jobb oldalra hogy véletlenül se legyek útban és akár hárman is elférjenek az első szűk balosban. Éppen ezért iszonyatosan lelassulok és sok időt vesztek igyekszem hamar felvenni a ritmust. A következő körben már a kockás zászlót lengetik a magasban ami azt jelenti, teljesítem a harmadik versenyem. Végül Baló Tomi kerekedett felül a hármasból győztesnek aminek iszonyatosan örült is. Én is boldog vagyok mert sikerült még további egy másodpercet javítanom a köridőmön. Kellemesen elfáradva szálltam le a motorról ismét, és már alig várom a következő versenyt, a Bátrak Versenyét Balassagyarmaton.
 
4.jpg

2011.07.31.
www.mzracing.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mzracing.blog.hu/api/trackback/id/tr854893806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása